1.Fejezet *Megtalállak*
A többiek éppen az igazak álmát alusszák... És én? Vajon miért nem alszok Marco? Tudsz rá választ adni? Ha engem kérdez valaki, szerintem nagyon is tudod hogy én miért nem alszom még ilyenkor sem. Tökéletesen tisztában vagy vele mióta megharaptál. Megharaptál, majd egyszerűen csak eltűntél. Elfutottál minden kérdés elől amire választ kellett volna adnod, de ne hidd hogy sikerült. Meg foglak találni. A bentlakásos iskola toronyszobájának tetőjén ültem... Az angyali érzések szinte a másodperc tized része alatt vették át a hatalmat a testem fölött. Mintha a matt fekete papírlap közepén egyszer csak megjelenne egy hófehér folt ami egyre csak növekszik, egészen addig amíg már csak egyetlen szín marad a papíron. Könnyeim akarva-akaratlanul is kitörtek a rég múlt rabságából. Szégyelltem ezt a pillanatot, de mit is tehettem volna? Talán el kellett volna fojtanom megint? Mindig csak elfojtani és elfojtani... Mára már lételemmé vált ez az örökös harc ami sosem kívánt csillapodni. Épp a földet néztem némán és arra gondoltam hogy miért pont én vagyok az, akivel mindig ilyesmi történik. A kést amit a kezemben tartottam élénél fogva, egyre jobban belemélyedt a tenyerembe. Szikrázó fájdalom érzete terjengett az egész karomban, de nem volt kedvem vele foglalkozni. Csak téged kerestelek Marco, folytonosan csak téged. Mindig is, és eztán felkutatom az egész mocskos földet ha kell. Voltam már Amerikában, Északi sarkon a Déli sarkon, Afrikában, és most Ázsiával is végeztem. Már csak egy kontinens maradt Marco, a bújócskának vége szakadt. Nem gondoltam volna hogy éppen a leglogikusabb földrészre mész, ezért a semlegesebbeket néztem át először. Ajánlom is Marco, hogy életben légy, mert ha már halott vagy akkor 300 évet hiába éltem le az életemből, az pocsékba menne úgy ahogy van. A nagy csendet, néma sírásomat egyszer csak egy magassarkú kopogása törte meg. Minden porcikámmal éreztem ahogyan a felém közelgő személy lépked fölfelé a lépcsőfokokon. "kopp-kopp" hallatszott. Vörös szemeimet újra zöldre váltottam, majd a kezemben lévő kést egyszerűen elrejtettem az egyik cserépdarab alá. A tenyeremen tátongó seb vérzése elállt, majd rögtön begyógyult. Óvatosan lemásztam a tetőről, majd kiültem az ablakpárkány szélére. A magas sarkú cipők gazdája nemsokára megjelent előttem. Csak Mayu volt az, de furcsamód nem akart megállni. A szeme csukva volt továbbra is, egyenesen nekiment a falnak. Halványat elmosolyodtam. -Nos Mayu, örülök hogy benéztél. Legalább nem nekem kellett választanom közületek. Szemem újra a mélyvörös színt vették fel, majd tűhelyes agyaraim is előbukkantak helyükről. Hirtelen Mayu mögé kerültem és megöleltem. Erre a lány már kinyitotta szemeit, összerezzent a félelemtől.
-Ayame?
-Bizony csibém, én vagyok.
-Álmodom?
-Most fogsz álmodni, egy örökkévalóságig.
Ebben a pillanatban mélyesztettem bele ragyogó agyaraimat legújabb "zsákmányomba". Minden egyes porcikámban éreztem ahogy Mayu teste megfeszül a karjaim között. A fájdalom oly erős volt számára, a sokktól meg sem bírt mukkanni. Egy nyögés se hallatszott. Amint sikerült teljesen kiszipolyoznom, már el is eresztettem. Hideg teste dermedten csuklott össze a földön. Nem laktam vele jól, de uzsonnának megfelelt. Ejnye Marco... Miféle szörnyeteget csináltál belőlem? Gyönyörű és tiszta lény voltam, most pedig? Az egyetlen ami még a régi énemből megmaradt, azok az idióta érzések. Mondd meg nekem Marco!! Miért?... Miért nem vetted el azokat is, csak teher a vállamon az összes... Számomra feleslegesnek számítanak. Egy kérdésemre szeretnék tőled választ kapni már 300 éve, mióta otthagytál. Egy igazi kérdésem van, a többi mind hasztalan. Ha megtalállak akkor erre az egyre feltétlenül választ kell adnod. Kezemet Mayu élettelen teste felé nyújtottam, majd az a szürke sugár fényére ami a tenyeremből jött egy csapásra eltűnt a bizonyítékokkal és vérfoltokkal együtt. Nemrégiben ez még hófehér fény volt, de már csak fekete vagy szürke fényre vagyok képes. Régi nimtündéri énemet beszennyezted Marco... Sosem bocsájtom meg neked ezt a tettedet. A szél elkezdett fújni... Kiálltam az ablakpárkányra és ismét úgy fújt ahogyan szokott:
Velem szemben...
Az eget kémleltem, végignéztem ahogy a nap "jó reggelt"-el köszön a japán bentlakásos iskolának. Közeledett az idő, mikor ébresztik a diákokat ezért sietnem kellett. Egyenesen kiugrottam az ablakpárkányról, majd egy szaltó kíséretében suhanni kezdtem. A kaput elhagyva a másodpercek már sokkal lassabbnak tűntek mint azelőtt. Mialatt smaragdzöld szemeimet egyszer lehunytam, a rakétánál is gyorsabban repültem több ezer kiló méter per órával. A faluk, városok amik felett elhaladtam... Egyetlen ember szemének reflexe sem lett volna olyan erős hogy észrevegyen. Fényévekkel sajnos még nem tudtam repülni, mert nem ettem eleget és még gyenge voltam de a haladásom ígéretesnek tűnt. Ha Marco a legegyértelműbb kontinenst választotta, akkor abban a kontinensben a legegyértelműbb országot kell először megnéznem. De kérdés az, hogy melyik lehet az? A lábammal kissé lefékeztem, sebességemet jelentősen csökkentettem már szinte nem is mentem, csak álltam. A jobb tenyerem lévő sebből egy csapásra előtűnt a hologramtérképem, amin már ki is jelölődtek az Európa közepén lévő országok. Oldalt a szoftver elég erősen csipogni kezdett, jó fele kerestelek Marco... Már csak hogy betudjam mérni magát az országot is, nagyjából föléjük kellett repülnöm. Most a vágytól szárnyaim kinőttek agyaraimmal együtt, éppen éj kék szemem vérvörösre váltott. Az utolsó mondatod visszhangzott a fejemben:A viszont nem látásra...
Ezt a mondatodat amit vérlázító vigyorral a képeden mondtál Marco, nem felejtettem el és most megcáfolom mert rád találok, méghozzá már csak pár év kérdése. Már fél fényév sebességgel süvítettem az égbolton mikor a szenzorok csipogni kezdtek. A hologramtérkép egyetlen országot mutatott. Drága Magyarország. Szemeim kikerekedtek, ez lehetetlen. Innen indultam, hogy lehet hogy 300 évvel ezelőtt nem találtalak meg ott, hiszen ott léptem először erre a bolygóra. Igaz is, még nem voltam ennyire fejlett és azt sem tudtam mit kezdjek magammal, csak bennem voltak a kérdések.
Viszont most már nem bújhatsz el... Irány Magyar ország!
